Közlekedés vidéken és külföldön

Közlekedés vidéken és külföldön

Helyi közlekedés Egerben

2018. március 30. - Farkas Bence Máté

Ha budapesti emberként turistáskodni megyünk az ország (vagy akár Európa) bármely városába, kellemetlenségek érhetnek akkor, ha nem megfelelő felkészültséget követően vágunk neki az útnak. Gondolok itt elsősorban arra, hogy az adott város térképe legyen nálunk (lehetőség szerint minél frissebb kiadásban) illetve ha előreláthatólag tudjuk azt, hogy igénybe fogjuk venni az adott városban a tömegközlekedési hálózatot, akkor legyenek információink az adott város tömegközlekedését illetően (például vonalhálózati térkép, díjszabás, menetrendek). De manapság már nem szükséges ezeket nyomtatott formában cipelni magunkkal, hiszen ezek az információk már okostelefonon is elérhetők. Mi Heves megye székhelyére, Egerbe vettük az irányt!

Eger megyei jogú város az Észak-Magyarországi régióban, az Eger-patak völgyében, a Bükk-vidék délnyugati szélén. Heves megye és az Egri járás székhelye.

Egerben a helyi közlekedést a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.  látja el. Egerben a helyi járatok járműparkja igencsak változatos, hiszen van itt minden az IKARUS 280-as csuklóstól a legmodernebb IKARUS V134-ig. A járműparkban egyértelműen a 280-asból van a legtöbb, mégpedig 15 db. A teljes járműparkot nézve Egerben összesen 43 busz rója az utakat. 

A buszok 27 viszonylaton közlekednek városszerte. A viszonylatokról annyit érdemes tudni, hogy munkanapokon 10 percnél nem ritkábban, hétvégén félóránként, óránként közlekednek. A megállókban az utasok kizárólag hagyományosan (azaz a menetrendi lapokat bogarászva) tudnak tájékozódni. Ez a kisebb forgalmat bonyolító helyeken nem probléma, viszont sajnos a belvárosi megállókba is csak ezzel a módszerrel lehet infókhoz jutni. Viszont ezek a megállóhelyi menetrendek roppant praktikusak, mert egyrészt így az ember az összes járat indulási időpontjait látja, melyek az adott megállóból indulnak, másrészt pedig kevesebb helyet is foglal, így normálisabban átlátható és elérhető. Ez Nekem nagyon tetszett, igazság szerint Én eltudnék képzelni ilyen formájú menetrendi lapokat Budapesten is! Remekül nézne ki!

Pár szót a díjszabásról: Egerben a turisták számára külön jegy (pl. napijegy) nem létezik, ezért a turisták kizárólag vonaljeggyel tudnak utazni. Ennek ára elővételben váltva 255, míg az autóbuszon váltva 350 Ft. A jegy elővételben való beszerzése viszont egy lehetetlen küldetésnek bizonyul a turisták számára, mert a városban jegyautomaták helyett viszonteladóktól lehet jegyet venni, de hogy pontosan hol, azt nem tudni. Mi a jegyet egy belvárosi optikában (!) tudtuk megváltani. Az autóbuszon bonyolított vásárlás esetében itt is érvényes az, ami Budapesten, vagyis a vásárláshoz a pontos összeget kell előkészíteni, mivel a vezetőnek nincs visszajárója.

A jegyek érvényesítése viszont nagyon érdekes: a buszokon EMKE típusú érvényesítő gép van, mely elég érdekesem működik: a gép "bekapja", majd kettétépi a szelvényt. Ez elég biztonságosnak mondható, mivel így a jegy csak egyszer használható. big_0002882418.jpg

Az utastájékoztatást nézve viszont az egri rendszer sokszorosan a pesti rendszer mögött van. Mi kétszer utaztunk helyi buszon, és a kettőből egyszer sem volt normál utastájékoztatás! Azzal még semmi gond, hogy a legrégebbi 280-asokban nincs utastájékoztató kijelző, de viszont az sokkal nagyobb probléma, hogy a néhány éves alacsonypadlós Ikarusokban ugyan külső kijelző van (és működik is), viszont az utastérben csak vizuális tájékoztató tábla van (az viszont be van fagyva), hangos tájékoztatás viszont abszolút nincs. Ebben az az érdekes, hogy a vezetőnél ugyan VULTRON utastájékoztató rendszer van, de kikapcsolt állapotban.

A problémáktól eltekintve Én rendkívül jónak tartottam a helyi közlekedést Egerben!

A bejegyzés trackback címe:

https://kozlekedesvidekieskulfoldivarosokban.blog.hu/api/trackback/id/tr3913788650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása